CÂND ERA PAŞTELE LA EVREII DIN VECHIME?
CÂND ERA PAŞTELE LA EVREII DIN VECHIME?
Dovezi clare că anul nou la evreii din vechime începea după echinoxiul de primăvară:
„Moise a calculat prima lună de la începutul echinocțiului de primăvară,” Viata Lui Moise, Cartea II XLI, 222, Philon Alexandrinul, filozof evreu, pe numele real Yedidia Ha'alexandroni
„pentru evrei, prima lună a fost după echinocțiul (de primăvară)”, Eusebiu, Istoria ecclesistică, VII, 32
DEX: ECHINÓCȚIU ~i n. Fiecare dintre cele două date ale anului (21 martie și 23 septembrie), când ziua este egală cu noaptea. Echinocțiu de primăvară. Echinocțiu de toamnă. [Sil. e-chi-noc-țiu] /<lat. aequinoctium, fr. équinoxe
Surse în lb maghiară
Részlet Anatoliosz páska kánonjából
14. „Így van tehát az első évben az első hónap újholdjakor, ami az egész tizenkilenc éves periódusnak a kezdete, az egyiptomiak szerint Phamenoth 26-án, a makedónok szerint Düsztrosz hónap 22-én, és amit a rómaiak mondanának, április kalendája (Megj.: ez ápr. 1.) előtt, 11-én. 15. Az említett Phamenoth 22-én a Nap nemcsak belép az első állatövi jegybe (Megj.: vö. Flaviusznál a Kos jegye; Ant. Jud. III. 10,5), hanem már negyedik napja benne halad. Ezt az állatövi jegyet az első tizenkettednek, napéjegyenlőségnek, a hónapok kezdetének, a ciklus fejének és a bolygók forgása kiindulópontjának szokták nevezni; az előtte levőt pedig az utolsó hónapnak, tizenkettedik állatövi jegynek, végső tizenkettednek és a bolygók körforgása végének. Ezért azt mondjuk, akik ebbe az (utolsó) állatövi jegybe helyezik az első hónapot, és a páska számára a tizennegyedik napot e szerint veszik, nem kevéssé és nem is közönséges módon tévednek. 16. Ez nem a mi számításunk, hanem már a régen élt zsidók ismerték, jóval Krisztus előtt, és a legnagyobb gonddal tartották be. Meg lehet tudni azokból, amiket Philón (vö.: Philo, De septenario 19; Quaestiones et solutiones in Exodum 1,1, Vita Moysis 3,29; De decalogo 30), Josephus (Ant. Iud. III,10,5; lásd fentebb) és Muszaiosz mondott, de nem csak ezek, hanem a két Agathobulosz is, akik még régebben éltek, és melléknevük az volt: nagy Arisztobulosz tanítói. Ez utóbbi ama hetven férfi közé tartozik, akik a zsidók szerint és isteni Írásait lefordították Ptolemaiosz Philadelphosz és atyja számára, és Mózes törvényét magyarázó könyveket ajánlott ugyanezen királyoknak. 17. Ezek megoldják a Kivonulás könyvével kapcsolatos kérdéseket, és azt mondják, hogy a páska áldozatokat mindenkinek egyformán a tavaszi napéjegyenlőség után kell feláldoznia, az első hónap közepén; ez pedig akkor következik be, amikor a Nap áthalad az ekliptika, vagy ahogy közülünk egyesek nevezik, az állatöv első jegyén (ez a Kos). Arisztobulosz pedig hozzáfűzi, hogy a páska áldozatok ünnepéhez az szükséges, hogy nemcsak a Nap haladjon át a napéjegyenlőségi szegmensen, hanem a Hold is. 18. Hiszen két napéjegyenlőség van: az egyik a tavaszi, a másik az őszi, és ezek szöges ellentétben állnak egymással. És mivel a páska áldozatok napja a hónap tizennegyedikén este köszönt be, a Hold a Nappal homlokegyenest ellenkező helyzetet foglalja el, mint ahogy teliholdkor (vö.: Zsolt. 81:4) lehet látni, és a Nap a tavaszi napéjegyenlőség szegmentjében lesz, a hold pedig szükségképpen az őszi napéjegyenlőség szegmentjében. 19. Sok mást is ismerek még, amit ők mondtak. Közülük egyesek valószínűek, mások döntő bizonyításokból erednek, és ezek által igyekeznek leszögezni, hogy a páskát és a kovásztalanok ünnepét mindenféleképpen a napéjegyenlőség után kell megülni. De felhagyok vele, hogy az efféle bizonyítékokat olyan emberek számára kérjem, akik elől eltűnt a Mózes törvényét borító fátyol, hogy már födetlen arccal szemléljék mindig Krisztust, és Krisztus tanait, meg szenvedéseit. Hogy pedig a zsidóknál az első hónap a napéjegyenlőséget követően volt, azt Hénok könyvében található tanítások is leszögezik”. (Hénok 72 kk – Apokrifek 91-97)
Forrás: Euszebiosz Egyháztörténete. VII. 32, 14-20; 342-343o.
(222) Mózes a tavaszi napéjegyenlőség kezdetétől számította az első hónapot, és az év körforgásának tagolásában nem annyira az időnek adta az elsőbbséget, mint egyesek, hanem inkább a természet ajándékainak, melyeket az az emberek számára létrehoz. Mert ekkor érik be a gabona, nélkülözhetetlen táplálékunk, míg az elvirágzóban lévő fák gyümölcse épphogy csak formálódik, és mert fontossági sorrendben csak a második, később is alakul ki. A természetben ugyanis a nem feltétlen szükségesek a feltétlenül szükségesekhez képest mindig másodlagosak. (223) Feltétlenül szükséges mármost a búza, az árpa és ahány másfajta táplálék csak van, melyek nélkül nem létezik élet, az olajbogyó, a bor és a gyümölcsök viszont nem tartoznak a feltétlenül szükségesek közé, mert ezek nélkül emberek az öregkoruk végső határát megérve, sok-sok évet élnek.
(224) Eme hónap tizennegyedik napa táján, midőn a holdkorong éppen megtelni készül, tartják a Kivonulás ünnepét, melyet kaldeusul Paszkhának mondanak. Ekkor nem az történik, hogy a közemberek csupán odaviszik az oltárhoz áldozati állataikat, és a papok áldozzák fel azokat, hanem a törvény rendelkezése értelmében papként tevékenykedik az egész nép: minden tagja külön-külön vezeti elő és saját kezűleg mutatja be az önmagáért felajánlandó áldozati állatát.
Forrás: Alexandriai Philón – Mózes élete – II. Könyv XLI. (222.-224.)
Bizonyíték Philo könyvében arra, hogy Alexandriában a zsidók nem a megpillantásos módszerrel, hanem számítással határozták meg az újholdakat, azaz a teljes eltakarást (együttállást, vagy más néven tranzitot) vették figyelembe:
“Az Újhold a holdhónap kezdete, amely egyik együttállástól a másikig tartó periódust jelenti, és amelynek hossza pontosan ki lett számítva a csillagászati iskolákban”
“A harmadik [ünnep] az, amelyet az együttállás határoz meg, ez minden hónapban az újhold napján van.”
Forrás: Judaeus Philo, The Special Laws, II, XXVI, 140, F.H. Colson, Harvard University Press, Cambridge MA, 1937)
„Nekem úgy tűnik, hogy amint sok más dolog vidékenként vált szokássá, úgy a húsvét ünnepét is mindenki valamilyen sajátos szokás alapján tartotta meg, mert – mint mondtam – erről egyetlen apostol sem hozott törvényt. (Megj.: Természetesen nem, mivel a Törvény Mózes által adatott, miért hoztak volna arra törvényt, amire már van?) Hogy pedig ősidőktől fogva inkább szokás, mintsem törvény alapján tartotta meg mindenki, azt maguk a tények bizonyítják. (Megj.: ez igazából csak a törvényhez nem igazodásra bizonyíték) Többen ugyanis Kisázsia vidékén ősidőktől fogva a tizennegyedikét tartották, és eltekintettek a szombati naptól. És miközben így ünnepeltek, sosem hasonlottak meg azokkal, akik másképpen ülték meg a páska ünnepét. Ez mindaddig így volt, amíg Viktor római püspök túlságosan fel nem buzdult, és kiközösítést nem küldött az ázsiai „tesszareszkaidekatiták”-nak. Erre aztán Iréneusz, a galliai Lugdunum püspöke levélben alaposan megfeddte Viktort, szemére vetve egyrészt hevességét, másrészt pedig kioktatta, hogy azok sem szakadtak el semmiképpen a kölcsönös közösségtől, akik régen egymástól eltérő módon ünnepelték meg a páskát. ÉS hogy Polükaposz szmürnai püspök, aki később Gordianus alatt szenvedett vértanúságot, továbbra is közösségben volt Anikétosz római püspökkel, és nem szigetelte el magát tőle az ünnep miatt, jóllehet ő is a Szmürna környéki szokást követve tizennegyedikén ülte meg a páskát, amint Euszebiosz mondja Egyháztörténetének ötödik könyvében.
Egyesek tehát, amint mondtam, Kis-Ázsiában a tizennegyedikét tartották, mások a keleti részeken szombaton ünnepeltek, de eltértek a hónap szempontjából. Egyesek azt mondták ugyanis, hogy az ünneppel kapcsolatban a zsidókat kell követni, bár ők sem tartják meg a pontos előírást. Mások viszont elutasították, hogy a zsidókkal együtt ünnepeljenek, és ezért a napéjegyenlőség után ülték meg az ünnepet, mert azt mondták, hogy mindig akkor kell megünnepelni a páskát, amikor a Nap a Kos jegyében áll, vagyis antiochiai számítás szerint Xanthikosz hónapban, római szerint pedig április hónapban. Azt erősítgették, hogy amikor így járnak el, akkor nem a mostani és minden szempontból tévúton járó zsidókat követik, hanem a régieket és Josephust, amint az a „Zsidó régiségek” harmadik könyvében mondja. Ezek tehát így hasonlottak meg egymással.
Forrás: Baán István – Szókratész Egyháztörténete V. 22, (124-128) 355-356o. (Megj.: Szókratész már i.sz. 4. században élt – 400 körül)
“10. Melyik évszakban támadott fel az Üdvözítő? Nyári időben vagy máskor? Az Énekek Énekéből már idézettek előtt valamivel korábban mondja: „Elmúlt a tél, elment vele az eső is és elállt, a földön virágok nyílnak, eljött a szőlőmetszés ideje.” (Én. 2:11-12). Hát nem borult most virágba a föld, és nem most metszik a szőlőt? Látod, azt mondta, hogy már elmúlt a tél. Xantikhosz hava elérkezett, és vele már tavasz van. Ez az időszak a hébereknél az első hónap, amelyen hajdan megülték az előképi pészahot, most pedig az igazit.
Ez a világ teremtésének az ideje. Ekkor mondta ugyanis Isten: „Teremjen a föld füveket, érleljen magvakat fajtájuk és nemük szerint.” (1Móz. 1:11). Látod, most sarjad minden növény. És ahogyan akkor megteremtette Isten a Napot és a Holdat, azonos távú pályát adott nekik, ahogyan nem sokkal ezelőtt volt a napéjegyenlőség ideje. Akkor szólt Isten: „Alkossunk embert képünkre és hasonlatosságunkra” (1Móz. 1:26). Azt, hogy “képére” azt megtartotta, azt hogy “hasonlatosságára”, az engedetlenség miatt elhomályosította az ember. Amely időben elveszítette ezt, abban az időben történt a helyreállítás is. Amikor a megteremtetett engedetlen ember kiűzetett a paradicsomból, akkor jutott oda vissza az engedelmes hívő. (lásd még ma velem leszel a paradicsomba) Akkor történt tehát a szabadítás, amikor a bukás is történt, amikor megjelentek a virágok, és eljött a szőlőmetszés ideje. (vö. AH IV. 34.4. fametszőkés előkép)”
Forrás: Vanyó László – Jeruzsálemi szent Kürillosz összes művei XIV. 10, 223o. (Megj.: Kürillosz már i.sz. 4. században élt i.sz. 313-387között)
Comentarii
Trimiteți un comentariu