Magyar zsidók?

 

Hogyan lettek a székelyek egy bizonyos csoportjából magyar zsidók?

 

Andreas Fischer és Oswald Glait XVI századi német anabaptistak a szombat megtartására tértek át. Tanaik Erdélybe is elhatottak és nagy felhárododást keltettek, amikor titokban terjedni kezdtek. Miután üldözni kezdték őket, egyesek teljesen felhagytak keresztyén értékeikkel és áttértek a teljes zsidózásra.

 

Egy kolozsvári antikváriumban megtaláltam és megvettem egy érdekes könyvet, egy amolyan szombatos (aka "zsidozó") egyháztörténelmi beszámoló:

Vallomás a székely szombatosok perében

Rosler (ha jól írtam) úrtól vettem egy könyvet, 18 lejért. 275 lap. Címe: Vallomás a székely szombatosok perében. Írta Kovács András. Az erdélyi "Szombatosok" felekezetéről szól. Mára már kihalt felekezet, utolsó tagjai (három vagy négy személy) a Római Katolikus Egyházba tértek, inkább hálából azért mert a pap kihozta őket a zsidó gettóból. Ez a könyv váltotta ki érdeklődésemet e különleges csoport iránt. Tudtam róla, hogy Jókai Mór is megemlíti a csoportot "Egy az Isten" című regényében. Román történészek is tudtak róla.

Az erdélyi vallástörténelmet eléggé jól ismerő ismerősőm, Zakariás Bika beszélt arról mit olvasott a Gyulafehérvári Dávid Ferenc peréről. Mint mára már nyilvánvaló, utolsó éveiben, Dávid Ferenc unitárius püspök az antitrinitárius anabaptizmus bizonyos szélsősőgesnek tekintett elemeit kezdte követni (azaz „zsidozást” ahogyan akkor nevezték) és az Unitárius Egyházat is erre akarta formálni. De ellenszegültek az Egyházból, az olasz Blandrata Györggyel az élen. Az új tanokat kivizsgáló Unitárius Zsinat Gyulafehérváron gyűlt össze. Dávidot csak a Nagybányai pap támogatta. A többi ellene volt.

 

Miután a mainstream unitáriusok elhatárolódtak a zsidózástól, egy különleges magyar felekezet jött létre a magyar szombatosok. Ezek még Krisztustisztelők voltak, habár már nem imádták, de olyan szélsőséges elemeik is voltak, akik már nem hittek benne és gúnyolni kezdték. A mozgalom vezetői nem kaptak észbe, hogy elhatárolják magukat ezektől, ezért az egész felekezet sorsát megpecsételték. Az először megtűrt, majd a politika útvesztőibe besodródott felekezet, üldözött lesz, és talán ezért teljesen felhagy a keresztyénséggel, Krisztust csalónak tekintik, hamis Messiásnak. A csoport utolsó fellegvára egy kis falú: Bözödújfalú, a Székelységben. 

A könyv érdekes volt, főleg egy amatőr egyház és dogmatörténésznek, mint én. Olvastam hűségesen még buszon is, munkaszünetben is, szüleimnél is. Végül is elolvastam. Most már értem miért volt oda annyira Blandrata György, most már értem a gyökereket. Nem erdélyiek alapították, ők csak átvették. Ez a felekezet egy import hitdarab volt, a német anabaptisták szombatot ünneplő Unitárius - de nem Áriánus - ágazatából. Sajnos, tele teológiai hibákkal, amiket azután Dávid Ferenc is átvett. 

"Kovács András vallomása az erdélyi történelem egyik - ha lehet így fogalmazni - érdekességéhez kapcsolódik: az unitarizmus nyúlványának tekinthető szombatosságot vagy "zsidózás"-t kíséri nyomon. (...) Egy vallás születésének, tragédiákban bövelkedő történetének és elmulásának különös krónikása ő."

Szávai Géza (utószavából)

Az alábbi magyar, román és angol referencia jellegű anyagokat is figyelembe vettem.

A Kohn Sámuel könyve a szombatosokról:

http://www.church-bg.eu/wap/aszombatosok.pdf

 

 

Egy az Isten, Jókai Mór

 

Jegyzetek

 

A  magyar zsidók.

 

„E felekezet ősei hagyományos erkölcseivel s a keresztény magyar társadalommal teljesen szakítva, üdvét egy közüldöztetésben élt népfaj hitében találva föl, annyi üldöztetések, véres kínok között fenn bírta tartani magát.

Egyszer fölvett vallásuk gyakorlatában és szokásaiban többé legkisebb változtatást sem tettek; istentiszteletök s szokásaik végrehajtásában a legortodoxabb zsidó szigorúságával járnak el, dacára, hogy együtt élnek keresztény fajrokonaikkal, egyforma ruhában járnak, s ugyanazon nyelven beszélnek ezekkel; nemzetiségükre magyarok, vallásukra zsidók…

Ha kényszeríttetnek színből a keresztyén istentiszteletben részt venni… az úrvacsoránál reszketve veszik szájukba a kenyérfalatot, de meg nem rágják, le nem nyelik, hazaviszik titkolva, s otthon a kutyának dobják.

A keresztény ünnepeken bezárkóznak, s átalusszák az ünnepeket. Annál buzgóbban megünneplik a zsidó ünnepeket.

Pénteken este, amint megpillantják Jeruzsálem felől az első csillag föltűnését, letesznek minden munkát a kezükből, s azonnal meggyúl a gyertya minden ház ablakában, s késő estig hallhatni ott a zsidó vecsernyét.

A szombat minden óráit oly szigorúan szentelik meg, amint azt a 4-ik parancsolat betűi követelik. Minden ház belsejében a szomszédok látásától jól elrejtve, egy kis sekrestyeszerű fülke van építve, kelet felé, s függönnyel elválasztva. Abban imádkoznak.

A tisztelet külalakja azonos az izmaelitákéval: megövedzés a kendővel, a könyökszíj, tefillim, a hajlongások, az ima mormogása közben.

Énekeiket Pécsi Simon, híres erdélyi fejedelmi kancellár, a magyar zsidó vallás alapítója fordította zsidóból. Van egy zsolozsmájuk, melyet mennydörgés alkalmával énekelnek, mikor minden ablakot kinyitnak:

 

„Nyisd meg uram,nyisd meg

Irgalmad ajtaját!

Küldd el nekünk, küldd el

Az igaz Messiást!”

 

Nagyobb ünnepélyeik megülése valamelyik társuk házánál tartatik meg; az a ház a zsinagóga.

Egy közölök a felszentelt rabbi. De az gyakran változik, hogy a keresztyének meg ne tudhassák, melyik az.

A legutolsó főrabbijok volt Csukor Mihály. A rabbi fizetése a baromfiak megöléséért járó sakterdíj. Annak a szakállát soha levágni nem szabad.

Törvénykönyvük a zsidó pentateuch.

Várják az igaz Messiás eljövetelét, az ítélet napját, mikor minden hitetlen elpusztul a föld színéről, egyedül a zsidók vonulnak be a Messiás élén az ígért Kánaánba.

E törvénykönyvüket, mint az izraeliták a frigyláda thóráját, őrzik, s annak hollétét el nem árulják.

Hitök több babonával és balhiedelemmel van keverve a legvakbuzgóbb talmudistáénál is. Még a zsidó szertartásokat is túlhajtják. A gyűlölet, mellyel más felekezetek iránt viseltetnek, az elfojtott bosszú megannyi ok testi-lelki elsatnyulásra, társadalmi megsemmisülésre.

A tízéves gyermek már be van tanítva felekezetének egész történetébe. Könyveiket keresztyén kezébe nem adják, de tartalmát elmondják minden kérdezősködőnek.

Házassági szertartásaik ugyanazok, amik a zsidókéi. Az új asszony haját lenyírják. A kéresztyén pap előtt kötött házasságot nem tartják érvényesnek. Izraelitákkal összeházasodnak, s ezt nem jelentik be. Ha keresztyén akar közéjük házasodni, annak előbb át kell térni, s nehéz próbaévet kiállni. Elsőben esküt tenni le, hogy a megtudott titkokat el nem árulja, megtagadni apját, anyját és a Krisztust.

Böjtjük erősebb még a zsidókénál is. A szerdát megböjtölik a rossz lelkek hatalmának megtörése végett. Pénteken nem fésülködnek. A szemetet napkelet felé nem szórják, mert arra van Jeruzsálem.

Legnagyobb védelmük az átkozódás. Csak hitük háborgatóit szokták megátkozni, s az ilyen átok teljesüléséről csodálatos legendáik vannak.

(Győri Lajos. Vasárnapi Újság 1874. 43., 44., 45., 46. számaiban.) Ugyanott a 47. számban Ferencz József (jelenleg az egyistenvallók főfelügyelője) észrevételei a fentebbiekre, ki azt az állítást cáfolva, mintha a magyar zsidóskodás az egyistenvallás kifolyása volna, idézi a magyar zsidóknak azt a zsoltárát, mely a pápistákat, kálvinistákat, lutheránusokat mind tévelygőknek hirdetve, majd az egyistenvallókra tér, s így nyilatkozik róluk:

 

„Negyedrendben, az kik egy Istent vallnak,

Tiszteletben ím ezeknél nem jobbak;

Emberi találmányt ők is követnek,

A többivel egy hajóban eveznek. „

 

A „magyar zsidókkal” csaknem azonos felekezet a német „hetedik nap szentjei”-nek szektája. Ezek azonban európai hazájukban nem állták ki az üldöztetést, s kivándoroltak Amerikába, s ott az „Ephrata” telepét alapították meg, Lancaster város közelében. Építkezésük most is olyan, mint a sváboké. Tökéletes kommunisták. És vegetáriánusok. Minden edényük fából van. Fegyvert viselniök, vért ontaniok nem szabad. Hanem azért mégis, mikor a szabadságharc kitört Észak-Amerikában, a hetedik nap szentjei is meghozták a maguk áldozatát a közös haza és közös szabadság oltárára. Beálltak betegápolónak. S a kórházi ragályban százötvennek az élete esett közülük áldozatul.

(Das Buch der Welt. 1862. évfolyam.)

 

Servet megégettetését, Blandrata halálát, Dávid üldöztetését megtaláljuk az Unitarius Kis Tükörben, írta Ferencz József. Ugyanaz általában igen világos képet nyújt az unitárizmus múltjáról és állásáról a magyar hazában, kiknek hitrokonaik nagyobbrészt angolok (Nagy-Britanniában és Amerikában). A lengyel hitrokonok elenyésztek.

 

Pécsi Simon és az ő Esztere.

Költői mondakörbe átvágó történeti hagyomány. Pécsi S. volt az a hírhedett erdélyi kancellár, ki a zsidó vallást az erdélyi magyarság közé behozta, s bámulatos sikerrel elterjesztette, míg aztán erőhatalommal meg nem akadályozták benne. Eszter a nagyváradi főrabbi szép leánya, kibe Pécsi beleszeretett, s hogy elvehesse, zsidóvá lett. A népmonda egész prófétai alakot csinált a szép zsidó nőből, kinek csaknem sikerült egy új zsidó országot megalapítani Európa közepén.

(Több történelmi emlék után s. j.)

 

A demi-judeuosk, A Pallas nagy lexikona

 

(Budnait, Budny) Simon, az unitáriusok egyik túlzó pártjának feje s egyik litvániai unitárius felekezet lelkésze, szül. Masszoviában, megh. 1584-ben. Ő is, mint Dávid Ferenc Erdélyben, az unitáriusoknak Krisztusra vonatkozó tanát következetesen kifejtette és azon végeredményhez jutott, hogy helytelen Krisztust istenként imádni. Az unitáriusok nagy többsége e miatt őt hivatalából kitette, a felekezet kebeléből kirekesztette 1582-ben. B. később kárhoztatott tanait visszavonta. A bibliát saját nézeteinek megfelelőleg lengyel nyelvre lefordította s 1572. Zaslawban, Litvániában kinyomatta. Nagyobb szabásu cáfoló munkát irt ellene Simler Józsiás: Assertio orthodoxae doctrinae de duabus naturis Christi, opposita blasphemiis et sophismatibus Simonis Budni super ab ipso in Lithavia evulgatis 1575. Követői, a budnejánusok felekezete, vagy a demi-judeusok Litvániában és Lengyelországban éltek nagyobb számmal.

 

A Wikipedia cikke Symon Budnyról

Symon Budny was an early figure in the party in the Radical Reformation which utterly denied the divinity of Jesus Christ. Budny, along with the Greek Unitarian Jacobus Palaeologus, and the Hungarian Ferenc David, denied not just the pre-existence of Christ, which is what distinguished "Socinian" from "Arian" belief, but Budny, Paleologus and David went further and also denied invocation of Christ. Among these three Budny also denied the virgin birth.^[12] According to Wilbur (1947) it was his strong stance against the worship of and prayer to Christ that brought a separation with those like Marcin Czechowic who considered the views of Budny, Paleologus, and David as a revival of the Ebionite position and a form of Judaizing, and resulted in Budny's excommunication from the Minor Reformed Church of Poland.,^[13] though subsequent Eastern European historians consider that in Budny's case it may have been on account of his note in the Belarusian New Testament stating that Jesus was Joseph's son, as much as the better known in the West letter to Fausto Sozzini (1581) to which Fausto Sozzini's answer is preserved in Volume II of the Bibliotheca Fratrum Polonorum printed by Sozzini's grandson in Amsterdam, 1668.^[14]

 

^{https://en.wikipedia.org/wiki/Symon_Budny}

 

 

Thoroczkai /Inna.

Irta: Rikay Pál.

I. Rákóczy György fejedelem ideje Erdély töri éneimében a

nyugalomnak és komoly megfontolásnak korszaka; minden kis

okból nem bonyolódtak bele a világ sorsának intézésébe s ezért

a bérces országban aránylag nyugalom volt. Mégis benn az ország-

ban nem volt teljes szélcsend és a Dávid Ferenc hitén levő atya-

fiaknak sok háborgatásuk vala. Minduntalan összezavarták őket a

szombatosokkal, akik Ősi András és később Péchy Simon után a

szombat napot kezdették ünnepelni és egyebekben is a zsidókéhoz

hasonló szertartásoknak hódoltak.

A fejedelem és környezete azt szerette volna, hogy csak egy

vallásfelekezet legyen Erdélyben, mégpedig az ő vallása, a helvét

vagy református vallás. Tulbuzgó hivei azzal vádolták az unitáriu-

sokat, hogy ujabb és ujabb tanokkal bővítették ki hitvallásukat s

ezzel a törvényt megsértették, mert a törvény tiltotta a vallásban

az ujitást. Fokozta a veszedelmet, hogy magában az unitárius egy-

házban sem volt egyetértés.

A fejedelem 1638 junius hó l-re Deésre egy bizottságot hivott

össze, mely hét napi tárgyalás után elrendezte az unitáriusok ügyét.

Megállapítottak egy hitvallást, melyet hosszú időkön át hivatalos

egyházi hitvallásnak kellett tekinteni s amely sok tekintetben külön-

bözött Dávid Ferenc tanításaitól. Azokat az unitáriusokat pedig,

akik a Dávid Ferenc hitén silárdul megállottak, keményen meg-

büntették. Az ítélet a következőkre szólott: Thoroczkai János ötvöst,

Thoroczkai Máté néhai unitárius püspök fiát agyonkövezésre, Csi-

szár János városi tanácsost pellengére állásra és 60 botbüntetésre,

Csiszár Istvánt, Gruz Andrást, Ciceró Pétert, Török Kovács Jánost,

Boldis Györgyöt és Thoroczkai Annát, a János testvérhugát arra

ítélték, hogy pellengért állva, a szent ekklát megkövessék.

Volt a fejedelemnek egy ügyes tollvivője: Marosi Péter a

nyikómenti Kadácsból való ifju. Annyira ügyes volt, hogy a fejede-

lem udvarában maradhatott unitárius hite ellenére is. Elég ügyes

és tapintatos volt arra, hogy vallási ügyekről ne beszéljen s külö-

nösen ne szóljon bele olyan dolgokba, amikből neki kellemetlen-

sége származhatnék. Az udvari élet megtanítja az embert arra, hogy

saját érzelmeit elrejtse s olyan képet vágjon, mint amilyent kíván-

nak. Most az egyszer azonban Pétert elhagyta szokott ügyessége.

A szép fehér lúdtoll sehogy sem akart fogni, pedig senki sem

tudott oly egészséges szép betűket vágni ki, mint Péter. Azt még

valahogy leírta, hogy az öreg ur megkapja a büntetést és hogy a

---

többiek is pellengérre kerüljenek, de a Thoroczkai Anna nevét kife-

ledte. Természetesen észrevették és utólag jegyzőkönyvre vétették

s nagyon csodálkoztak, hogy Marosi hogy lehetett ilyen feledékeny.

Inkább levágta volna a kezét, mintsem ilyen dolgot vegyen jegy-

zőkönyvre.

Mint mindennek, annak is meg volt az oka, hogy Pétert miért

hozta zavarba a jegyzőkönyvirás. Nem csak azért, mert az ő hit-

feleit sajnálta, hanem azért is, mert meleg és igaz szerelem kötötte

Thoroczkai Annához, aki titokban jegyese is volt neki. Annát a

szégyentől minden áron meg akarta menteni s ahogy a gyűlésnek

vége volt, köd előttem, köd utánnam, Kolozsváron termett.

Thoroczkai Anna éppen az evangéliumot olvasta, midőn Marosi

Péter belépett egyszerűen, de Ízlésesen bútorozott szobájába. Anna

nagy fekete szemeit felveszi a szent könyvről s mélyen a szemébe

néz az ifjúnak. Mintha rátapadnának szemei, ugy rajta felejtette

tekintetét. Marosi gyöngéden kezet csókol s tréfás szemrehányás-

sal mondja:

—- Az én szép menyasszonyom mindig a bibliát olvassa. A

jóból is megárt a sok. Lám, Ősi András is addig olvasá a bibliát,

amig szépen ki nem találta a szombatos vallást. S mennyi baj

érte ezért az unitárius atyafiakat! . . .

— Ha Ősi András is tovább olvasta volna a bibliát, nem lett

volna szombatos. De ő csak a Mózes öt könyvét olvasta el s

tovább nem. Én azonban az evangéliumokat is olvasom s ezért

nem tudok más hitű lenni, mint ami az evangéliumokban van.

Bárcsak mások is azt olvasnák és -akkor akadna egyéb dolguk,

minthogy minket ócsároljanak és ótestamentumi módon üldözzenek.

— Oly rosszak az emberek édes Annám — szakitá félbe

Péter — és gonoszságukat mind a szentirással akarják igazolni.

Bárcsak ne tudnám, amit tudok . . .

—- Csak elő vele gyorsan! Én mindent megszoktam. Ezelőtt

egy fél órával értesítettek, hogy János bátyámat agyonkövezték,

mert az egyetlen egy Istenről tett vallomást. Ángyomat, a János

bátyám feleségét pedig az országból kiüldözték. Mi baj érhet még

engem ? Kinek áll útjában az én árva fejem ? — Kérdé Anna mély

fájdalommal.

— Oh, sokkal többnek, mint hihetnéd. A fejedelem udvará-

ban nem jó szemmel nézik az unitáriusokat. Azt mondják, hogy a

nyugati nagy népek rokonszenvét elvesztik miattunk. A fejedeleni

azt mondotta: egy ország és egy vallás . . .

— János Zsigmond fejedelem idejében mást mondtak. Akkor

a törvény azt mondta, hogy mindenki azt a vallást kövesse, ame-

lyet akar. Ez ma is törvény, mert az országgyűlés határozata —

vágott közbe Anna meggyőződéssel.

— Nem is azt mondom, — igazolá magát Marosi Péter —

hogy ez jól van igy, hanem csak azt, hogy így van és nem tudunk

rajta segíteni. Engem is társaim sokat gúnyolnak, hogy pogány,

---

zsidózó vagyok. Állandóan vityálódtak velem és nem tudtam, hogy

mi belőle a való. Tegnap aztán mindent megtudtam. Egyszerűen

értésemre adták, hogyha át nem térek a Kálvin hitüekhez, a feje-

delem elbocsát szolgálatából.

— És mit válaszoltál ? — kérdé Anna merően ránézve.

— Én, én — szólt hebegve Marosi — megígértem, hogy

felveszem a fejedelem hitét . . . Annám, édes Annám, arra kérlek

tedd te is ugyanezt, hiszen . . .

— Ha elhagytad az egy igaz Istent, — vágott közbe Anna

fájdalmas sóhajtással — elhagytál engem is . . .

— De édes Annám, másképpen nincsen élet, nincsen bol-

dogság. A fejedelem elbocsát szolgálatából. Az udvarnál fényes

jövő vár reám . . .

— Nekem nem kel! a fényes jövő. Thoroczkai Máté püspök

leánya, ha egyedül marad is a világon, nem tagadja meg atyja

hitét. Marosi Péter vedd tudomásul, hogy amidőn elhagytad az

Istent, elhagytál engem is. Jobban fáj az, hogy Istentől pártoltál

el, mint tőlem.

— De Anna — hebegé Péter — ne érts félre engem. Más

mód nincsen a békére és boldogságra. Téged is bevádoltak a feje-

delem udvaránál, hogy Jézusról másképpen beszéltél, mint ahogy

Dávid Ferenc halála után a papság megállapította. Téged is meg

akarnak büntetni. Ezt szeretném elkerülni. S tulajdonképpen mind-

egy akár unitárius, akár református az ember. Mindkettő magyar

vallás . . .

Anna tovább nem tűrhetvén a különben is akadozó hangon

előadott okoskodást, közbevágott:

— Hogy mondod ezt Marosi Péter? Mindegy akármelyik

vallás? Isten dolgaival nem jó tréfálni. Hát azért halt meg Jézus

a kereszten, hogy mi azt mondjuk : mindegy, akár egy akár három ?

Mutasd ki a szentírásból, hol mondotta Jézus, hogy Isten három-

személyü ? Ugy-e sehol!

v

— Tudom Anna, nagyon jól tudom — kapta el a szót Péter —•

Jézus azt tanította, hogy Isten egyetlen egy megoszthatatlan való-

ság : azt is jól tudom, hogy sem Jézus, sem az apostolok, sem az

első keresztényszázadok

nem tudtak a háromságtanról.

Nem erről

van szó. Mi más felekezet kebelében is élhetünk a mi hitünk sze-

rint, mint ahogy ezeren meg ezeren unitárius módon gondolkoz-

nak más felekezetek körében. Arról van szó, hogy kerüljük el a

büntetést...

— Miféle büntetést — szólt Anna megrezzenve. — Velem

tehetnek akármit. Korán árvaságra jutottam; bátyámat megölték,

vőlegényemet más egyház kebelébe csábították . . . velem, egy

gyönge nővel csak bírhat egy ország.

— Elmondani is alig merem Anna. Azt szeretném, hogy kerül-

jük el a veszélyt és a szégyent . . .

---

— Miféle szégyent — vág közbe Anna erőhöz jutva. — Mit

tettem én, amit szégyelni kell ?

— Olyat semmit sem és mégis a deési gyűlés arra itélt, hogy

pellengért kell állanod. A többiek mind férfiak, egyedül csak te

vagy nő, akire ilyen büntetést mértek. Ha hamarosan áttérsz a

Kálvin hitüekhez, az Ítéletet nem hajtják végre rajtad . . .

— Hogy engen pellengérre állítanak .. . Engem aki a szent-

írást nemcsak olvasom, hanem követem is . . . s ez lehetséges

legyen . . .

Annának a lélegzete elállott, mert a pellengértől nagyon félt.

Szivesen cserélt volna János bátyjával, aki már ki is szenvedett.

Anna egy ideig nem tudta mit tegyen, olyan volt, mint egy elfo-

gott kis madár.

Péter felhasználta ez alkalmat s a siker némi reményével

kezdette mondani:

— Anna, édes szép Annám, gondold meg, mi vár reád.

Kitérdepeltetnek a nagy templom elé és a léha népség nevetni fog

megaláztatásodon . . . Térj át a hatalmasak hitére, jöjj velem s az

életben szerencse és fény fog reád várni . . .

—. Soha, soha, inkább száz halált kiállanék. Ha egyébért

nem is, ha nem hinnék is a jövő életben, de a hűség szépségéért.

Az én hitem nem köpenyeg, amit a hatalmasok kedvéért változtat-

hatok, forgathatok. Aki pedig velem nincsen, az ellenem van és aki

mást cselekszik, nem igaz ember! Aki jobban fél az emberektől,

mint az Istentől, nem férfi az és nekem ahhoz többé semmi közöm ...

Olyan világosan volt mondva, hogy félreérteni nem lehetett.

Marosi Péter mélyen átértette, amit Anna mondott. Tudta, hogy

amily szelid és engedelmes jóság Anna egyébként, éppen oly hatá-

rozott és erős a vallás kérdésében. Mint egy elkárhozott lélek, ugy

tántorgott ki Annától minden köszönés nélkül. Nagyon rosszul

^érezte magát. Mit tegyen Annáért. Előtte csak az az egy lehetőség

állott, amit már kifejtett volt. Ö nem tudott jobbat annál kitalálni

s most már attól is félt, hogy Annát örökre elvesziti. Most még

zavartabb volt, mint midőn idejött s egyetlen bizodalma abban állott,

hátha mégsem hajtják végre a deési határozatot. Erre a kicsiny

pókhálóra akasztotta fel Marosi reménységének nagy súlyát s visz-

szament a fejedelmi udvarba. Ott pedig neki elég gondja volt arra,

hogy a deési végzés ne kerüljön hamar elé. Minden ügy sürgősebb

volt előtte annál. Az aktacsomók között mindenkor legalól maradt.

Azonban hiába volt minden igyekezete Péternek, hogy a sorsot

kijátsza. Széles János, egyik tanácsbeli ur, aki minden unitáriust

az ország határán tul tett volna, egyszer csak rárivalt:

— Te kutya áriánus, ugy-e nem akarod, hogy fajtáidon a

deési végzést végrehajtsák. Leküldd ezt a határozatot, mert ha

nem, nagy baj lesz!

Nem volt már mentség, a határozatot végrehajtásra Ieküldötték

Kolozsvárra. Ugyanazon év julius hó 25 délelőttje volt kitűzve a

---

végrehajtásra. Erre az időre Marosi Péter is beutazott Kolozsvárra^

hátha még segíthetne valamit Anna ügyén.

A szomorú napon s pellengérre állók megérkeznek a kolozsvári

főtemplom elé. Egy idős, tisztes tanácsbeli ur felolvassa a végzést

és az elitélteket a templom ajtó előtt két sorban elrendezi. Zsákot

húznak rájuk, melynek a fenekét levágták s ugy térdepeltették őket.

Annának szép fekete haját tőből levágták, mert ez is hozzátartozott

a pellengéren álláshoz. Nagy bámész tömeg verődött össze a város

minden részéről: pártában maradt aggleányok, állásnélküli mester-

legények és másokból, akik nem tartoztak éppen a város legmeg-

bízhatóbb rétegei közé. A figyelem Annára fordult s egy mesterlegény

megjegyezte, hogy levágott hajjal is szép. Az öreg Csiszár István

aztán magához hódította a figyelmet, amidőn a 60 botot rája kimérték.

Marosi Péter Monostori-utca szögletén a Mátyás király szü-

lőházához vezető uton húzódott meg s onnan leste az események

fejleményeit. El lehet képzelni, mit érezett a lelkében, midőn tehe-

tetlenül kellett néznie Annát, amint ki volt téve a rosszmájú emberek

tréfájának. Azonban Anna oly méltóságosan viselte a sorsát, hogy

Péter elbámult rajta. Mindig imádkozott és oly nyugodt volt, mintha

a templomban az élet örömeit köszönné meg a Mindenhatónak.

Midőn a kinzás ideje eltelt s az elitélteket elengedték, Csiszár

István szép csöndesen megjegyezte : Azért mégis csak egy az Isten !

A háromságtant csak a zsinatokban koholták . . .

Ezért még kegyelmed hatvanat fog kapni, mondá egy tanács-

beli ur. — Nem baj, feleié Csiszár, — azért az Isten egy fog

maradni, ha 120-at vágtok is rám. S azzal tovább lépett lábait

gyorsan szedve, mint az iskolában megbüntetett gyermek.

Thoroczkai Anna pedig amint felszabadult a rája rótt büntetés

alól, méltóságos léptekkel haladt haza felé. Nem nézett sem jobbra,

sem balra. Arcán nem látszott egyéb, csak erős elhatározás. Ilyenek

lehettek az őskereszténykor vértanúi, akik a halál közeledtére is

mosolyogtak.

Péter észrevétlenül Anna után indult. Valami öntudatlan tar-

tózkodással nem érte utói, hanem csak pár lépésről követte. Nem

tudta kitalálni, mit mondjon neki. Amint igy magában töprengett,

egész öntudatlanul belépett Anna után a Magyar-utcában levő

lakásra és midőn Anna hátra fordult, csodálkozó szemekkel nézett

Péterre. Minthogy Péter nem tudott szóhoz jutni, Anna szólalt meg

először:

— Mi mondani valónk^ lehet egymásnak, talán csak nem jött

ujabb rendelet az udvartól. Én kész vagyok mindenre . . .

— Oh Anna, ne beszélj igy velem. Én nem tehetek az ese-

ményekről. Én szívesén megakadályoztam volna mindent, ami történt.

De nem tudtam, nem fogadtad el ajánlatomat.

— Milyen ajánlatot? Hogy elhagyjam, megtagadjam az igazsá-

got? Ugy tegyek, mint az erős férfiak, akik kitartanak addig, amig hitük

---

áldozatba nem kerül és rögtön meginganak, mihelyt egy kicsit

szenvedniök kell. Ilyen segítségből én nem kérek, nagyon köszönöm.

— Oh Anna, ha tudnád, mennyire szenvedek miattad s hogy

nem lelem helyem a magas állásban, mióta hitfeleimet üldözik.

Sokat gondoltam, hogy mit kellene tennünk. Első gondolatom az

volt, egyesüljünk a református vallásban, hogy a magyar ne üldözze

egymást. De a te nagy kitartásod meggyőzött arról, hogy az igazságot

elhagyni nem szabad . . .

— Nem Péter, az igazságot elhagyni nem szabad. Dávid

Ferenc mondotta, hogy a hamis igehirdetők tanai

összefognak

omlani. Nagy magyar bűn, hogy a magyar üldözi a magyart, mikor

ilyen testvértelen nép vagyunk a világon, mikor mindenkinek útjában

állunk, minden nagy hatalmi törekvésnek lába alatt vagyunk.

Déva, Nagyvárad, Fogaras, Szamosujvár és Kővár a lakatosiparban

nagyon fellendült, mert nincsen elég békó az unitárius foglyok

megláncolására . . .

— Ugy van, folytatja a felvetett gondolatot Péter. Amigteott

térdepeltél a nagy templom előtt, az én lelkemben is mennyei vilá-

gosság támadt, mint a Sauléban a damaszkusi uton. Ugy érzem,

itt kell hagyjam ezt az előkelő világot, mely az igazság s testvériség

ellen tör s keressek oly élethivatást, mely az igazság erős funda-

mentumán a szeretet égi igéjét terjeszti . . .

— S mi legyen az a pálya? Kérdé Anna élénk érdeklődéssel.

— Elmegyek le a két Homoród és a Fehér nyikó vidékére.

Ott a nép tisztán megtartotta a Dávid Ferenc tanait. S ha valamelyik

kis falunak nincsen lelki pásztora, felajánlom nekik szolgálataimat.

S ha elfogadnak, teljes lelkemmel hirdetem azokat az igazságokat,

melyekért Dávid Ferenc a dévai börtönben vértanúhalált halt.

Anna szemei kigyúltak, arca túlvilági boldogsággal telt el.

— Ez már élethivatás, férfias, erős, keresztényies élethivatás. Ez

az emberiség számára meghozza a boldog jövendőt: az igazság és

testvériség diadalát. Ezzel a kis Erdély nagy és nevezetes lesz. A

nyugati nagy népek egy tisztább és haladottabb világban csodálni

fogják Erdély nagyságát.

Ugy beszélt, mint egy prófétanő. Péternek is bátorság és erős

elhatározás támadt a szivében s folytatta a megkezdett gondolatot:

— De én egyedül igen gyöngének érzem magam erre a fel-

adatra. Jöjj el velem, légy az élettársam . . .

— Ezen az uton oly szívesen, mint ahogy egy menyasszony

követheti az ő vőlegényét. Társad leszek a munkában, a kitartásban,

a tűrésben és ha lesz, az örömben is.

Másnap Marosi beadta lemondását a világi állásról és Beke

Dániel unitárius püspöknél egyházi szolgálatra jelentkezett. Nem-

sokára Thoroczkai Anna az ő oldalán segített a Dávid Ferenc

igazságainak az egyszerű, romlatlan nép lelkébe való átültetése nagy

munkájában.

 

Egy romány csoport azt vallja, hogy az erdélyi szombatosokat követi

https://messianicrestorer.wordpress.com/religiologie/sambatari/

 

Andreas Fischer și Oswald Glait, anabaptiști germani din secolul al XVI-lea, au fost principalii ideologi ai sabatarienilor antitrinitarieni. Ideile lor au pătruns și în Transilvania și au provocat mari tulburări atunci când au început să se răspândească în secret. După ce au început să fie persecutați, unii și-au abandonat complet valorile creștine și s-au convertit la evreia totală.

Într-un magazin de antichități din Cluj-Napoca, am găsit și am cumpărat o carte interesantă, un fel de poveste a bisericii sabatariene (numiţi „iudaizanţi”):

Mărturii în procesul Sabatarienilor Secui

Termenul de iudaizant nu a fost inventat în această perioadă. Biserica crestină de rit latin, siriac şi grec, etc., luptă de mult timp cu diferite ramuri ale ei considerate eretice, printre care şi aşanumiţii iudaizanţi.

Răscoala Bar Kohba (132–136) a fost a treia răscoală evreiască împotriva Imperiului Roman, şi a avut loc în timpul domniei împăratului roman Hadrian (117-138). Este numit după liderul războiului de independență, Bar Kohba. Al doilea război al evreilor cu romanii a avut loc între 115-117 în care o parte a evreilor au luptat de partea parţilor în conflictul acestora cu romanii, şi despre care nu se cunoscprea multe lucruri, iar primul război a fost cel dintre anii 66-73, care a culminat cu distrugerea Ierusalimului şi a templului, după cum a profeţit şi profetul Daniel. În această perioadă tulbure biserica creştină în special cea de rit iudaic, a suferit mari pierderi de oameni şi a îndurat multe persecuţii, atât din partea evreilor, care i-au acuzat că sunt trădători, cât şi din partea romanilor, care i-au acuzat că sunt rebeli. În timpul domniei sângeroase a împăratului roman Hadrian, care a mai trăit trei ani după căderea cetăţii Beter, fieful revoltei (138), creştinii dintre neamuri s-au despărțiți de evreii creștini, după ce i-au acuzat pe aceştia de erezie şi chiar i-au excomunicat, de frică să nu fie confundaţi ca evrei şi să îndure suferințele lor din partea autorităţilor romane.”

După ce a venit la putere, împăratul roman Hardian a dat nişte decrete antievreieşti, care a nemulţumit populaţia din Iudeea. El a vizitat Iudeea şi după plecarea lui Hadrian din Iudeea, evreii și-au început rebeliunea pe scară largă. Revolta lui Bar Kohba a avut loc în Iudeea în perioada 132-136 AD, fiind condusă de Shimon Bar Kohba. Bar Kohba a bătut monede pe care scria ,,Libertate Israelului” și începuse să fie considerat Mesia cel așteptat al evreilor.

Succesul său inițial a fost considerabil, deoarece, pentru a-i învinge pe evrei Roma  a pus în luptă inițial trei legiuni (aproximativ 50.000 de soldați) pentru a opri rebeliunea, dar după distrugerea Legiunei a XXII-ea Deioteriana, este posibil că romanii au antrenat în lupte și alte legiuni inclusiv cele staţionate în zone fierbinţi ca Dacia şi Sciţia. Printre legiunile care au participat la luptă se numără Legiunea VI Ferrata, Legiunea X Fretensis și Legiunea XXII Deioteriana. Legiunea XXII Deioteriana a fost probabil anihilată, deoarece nu există altă indicație a existenței acestei legiuni după acest război. De asemenea, este posibil ca la acest război să fi participat și Legiunea III Cyrenaica, Legiunea III Gallica și Legiunea IV Scythica. Războiul a durat trei ani până în anul 136. Bătălia finală s-a dat la Betar, sediul general al lui Bar Kohba. Istericul lider, a poruncit soldaţilor săi să-şi taie degetul arătător de la mana dreapta, ca să arate că mântuirea va veni prin intervenţie divină şi nu prin forţe umane. După luptă aprigă, terminată într-o baie de sânge cu învingerea totală a răsculaților, luptatorii evrei au fost schingiuiți, crucificați, iar restul populației a fost trimisă în robie. Lui Bar Kochba i s-a tăiat limba, a fost schinguit şi ucis. 580.000 evrei au uciși (2/3 populație nebeligerantă), iar 50 de orașe fortificate și 985 de sate distruse complet (conform lui Dio Cassius, istoric roman). Rămăşiţele populaţiei au fost deportate la munci grece sau vânduţi ca sclavi.

Unii susţin că în acest conflict au participar şi creştini evrei cu un efectiv de 10000 de soldati, până ce nu a fost proclamat Bar Kochba Mesia. După acest act ei nu au mai sprijinit revolta şi s-au retras în Partia, de teama să nu fie ucişi. Ceilalţi creştini evrei s-au predat autorităţilor romane, făcând un compromis cu creştinii dintre neamuri ca să fie toleraţi. Astfel au beneficiat anual de un sprijin financiar, direct de la episcopul de la Roma, până ce un episcop roman, i-a alungat pe cei care veneau anual după colectă sistând ajutorul.