CINE A FOST ORIGEN DIN ALEXANDRIA? (Doc)

 

Ki volt Alexandriai Origenész?


Keresztyén szülők gyermeke, de gnosztikus iskola tanulója és tanára lesz, eretnek irányzatú teológus, utazó, több nyelvet ismerő, író (még életében az alexandriai egyház kiközösítette, majd az 5-dik században az nagyegyház is kiátkozta őt és műveit), bibliaforditó, misszionárus, zsinatokon fővitázó és elnöklő, stb.. Nagy fej!

Közel 1800 éve az ősi keresztény lélektan egyik fő megrontója és átformálója, rengeteget utazott, vitázott és írt, hogy ebben az ő és tanárai véleményét érvényesíthesse. És ez sikerült.
Teológiájának fő jellemvonásai és tan
ítói:
Alexandriában kezdte és feltornázta magát a katehumeni (tanítványképző) iskola élére. De mivel meg lett fertőzve a neo-pitagoristák és neoplatonisták gnosztikus tanaival, a Szentírásokat allegorikusan értelmezte, és olyan botrányos dolgokat hozott ki belőlük, hogy letiltották a keresztyén iskola éléről és kiközös
ítették.  

Origenész Ammoniosz Szakkasznak a tanítványa volt, nem csoda, hogy szimpatizált a pogány lélektannal.

Ammoniosz Sakkasz, a gnosztikus

A III. századi alexandriai Ammonios Saccas, keresztény szülők gyermeke volt, de felhagyott a keresztyénség mainstream irányzatával és a gnoszticizmus téves tanaiba vegyült. Alapított egy iskolát, mely a keresztény és pogány vallási rendszerek és filozófiák pánteista egésszé ötvözését akarta megvalósítani, különösen az akkori idők nagy olvasottja, Platon műveinek szemléletén keresztül. Platonnak a lélektani rendszere már divatos volt bizonyos keresztyének körében és lehetővé tette egy olyan hatás fejlődését, amelyik tartósan befolyásolta a keresztény teológia lélektanát - Origenész lévén az a végső csatorna melyen keresztül a platoni lélektan végleg behatolhatott a keresztyén teológiába, teljesen átalakitva az eredeti keresztyén lélektant.

Origenész elődei, Pantaneusz és köre

Pantaneusz egy sziciliai származású rabszolga volt, aki Görögországba került. Mikor a rabszolgatartó ura áttért a keresztyénségre, felszabadította rabszolgáit és bizonyos pénzösszeget adott minegyiknek. Hálából, némelyikük keresztyénné vált. Egyik Pantaneusz volt. Ennek a pénznek a segítségével, Pantaneusz bejárta azt ami bejárható volt és megnézhette azt ami megnézhetni való volt, annak érdekében hogy összegyűjtse az akkori idők keresztyén írásait, különös vonzalma lévén a könyvek iránt. Igy ismerkedett meg a gnosztikus álkeresztyének írásaival is - és ezek néhol befolyásolták őt. Végül is Alexandriában telepedett le a mainstream keresztyének körében és összegyűjtött anyagából keresztyén könyvtárat és iskolát alapított – és mint keresztyén újplatonista filózófus lett ismert. Legismertebb tanítványa egy Kelemen nevezetű keresztyén volt, aki Origenész tanára lett (kb. 150–215). Szakkaszt és Pantaneuszt követve a platoni filozófiai hagyományokat a keresztény doktrínával igyekezett ötvözni.

Origenészék lélektana, legalább is az Alexandriai kiközösítése előtti időből, zavaros

A lélek halhatatlan, de szüksége van kellő állapotba kerülnie, ahhoz, hogy Istenhez kerülhessen. Ezért bizonyos morális megértésre és ismeretekre van szüksége, keresztyén gnózisra. Ha életében nem jút el erre az állapotra, akkor a meghalt lélek visszakerül a világba. Ebben a pokol tisztitótüzének is valamilyen szerepe lehetett, mert ott is kellett járnia, hogy lakoljon a bűneiért, majd onnan egy újabb próbára kiküldik, hogy újraszülessen (reinkarnációs „feltámadás”?). Ha mindent allegórikusan értelmeztek, akkor lehetséges, hogy a feltámadást is. A sheolt – hádeszt alvilágnak nézték. Szerintük az alvilágnak két része van, egyikben a jók, másikban a rosszak. Minél rosszabb vagy annál többet fogsz szenvedni. A rosszakat addig kínozzák amig jók lesznek, és végeredményben minde rossz jó lesz a feltámadásig – universzális üdvösség. Rájuk volt jellemző az aszkézis, mivel ha kevés a bűn, kevés lessz a kín is. Voltak akik kiherélték magukat, így Origenész is, hogy biztosítva lehessenek a csábítások előtt. Egyesek szerint Origenész későbbi teológiája biblikusabb, eredeti eretnekségét megbánta és ennek a bizonyitéka az is, hogy Palesztinában való tartozkodása idelyén pappá szentelték. A gnoszticizmus fénykora is kezdett letűnni, mert erősségét a Szentírás félremagyarázásából és meghamisításából nyerte, és mivel ezt a vakmerőséget már leleplezték, az aki még próbálkozott volna, nem járhatott nagy sikerrel. Ezért a gnosztikus iskolák és szekták a harmadik századtól lassan és fokozatosan beolvadnak a mainstream keresztyének közé, mivel nem tudták védni téves eredetüket. Csak távoli területeken fognak még kevés ideig virágozni, ahol egyáltalán nem volt Biblia. A Biblia terjesztése vetett véget minden gnosztikus irányzatú eretnekségnek. Ezért nevezte valaki az utolsó gnosztikus tanítónak. Lehetséges, hogy Origenész nyíltan csalt volna, mint valaki merte állítani, csakhogy megnyerje teológiai csatáit a lélek halandósága ellen?. Hibája abból indult, hogy bízott egy sztereotipikus érvelési vonalban, mint Kálvin is később.

 

Comentarii

Postări populare de pe acest blog

CE SE SPUNE DESPRE APOPHIS? (Doc. engl roman)

Din dosarul unei secte (Vestitorii Dimineţii)

Habanii, o ramură pacifistă a anabaptiştilor (ramura huterită)