Az Isten Egy vagy Három? (Esseu, HU)
Az Isten Egy vagy Három?
Senki sem tudja a legjobban, hogy Ő egy vagy három, mint Maga Isten.
Feltételezzük, hogy Isten Természete három: három személy Egyben.
Feltételezhetjük, méltán, hogy Isten megteheti azt, hogy tudomásukra hozza ezt,
azoknak, akik Őt imádják, hogy ha Ő így választaná. Feltételezzük, Ő azt
óhajtja, hogy ezt a háromság eszmét vagy háromegységét közölje az emberekkel.
Hogyan tudná Ő ezt elérni? Egyszerű és közvetlen tudna lenni, hiszen nem nehéz
mondani: Én három vagyok, vagy Én három vagyok Egyben: az Édesapa, a Fiú és a Szellem.
Más megközelítésből, Isten úgy választhatná, hogy fokozatosan, lépésről lépésre közölje ezt választott népével, az Ó Testamentumban, úgy hogy a 39-dik ihletett könyv végén, a héberek az igazságnak azt a megértését kapják, hogy Isten Három.
Az első mondat a Bibliából ez. Kezdetben Isten teremtette a mennyet és a földet. A héberben az Istennek megfelelő szó az elohim, amelynek a szószerinti jelentése istenek. Ez egy első jel lehetne Isten természetének a többes számára. Mégis, ez a szó közli az istennek jelentést, azonban nem mutatja ezek számát. Hogy a héberek nem értették ezt, látszik abból, ahogyan ők fordították a hébert a görögre, Krisztus előtti III században. Ők nem használták a theoi szót, amely jelentése istenek. Ők inkább használták a ho theos amelynek jelentése az Isten, férfinem, egyes számban.
A Biblia második versében valami más van megemlítve elsőként: És Isten szelleme lebegett a vizek felett. A Szellem szó a a héberben ruach jön, amelynek jelentése vagy lehellet vagy szél. Ez a szó a görögben a következő alakban jelenik meg kai pneuma theou vagyis Istennek lehellete. A pneuma azaz a ruach egy láthatatlan erő, amely nyomást gyakorol a szélhez hasonlóan. A pneuma az nem egy személy, hanem egy erő. Egyes fordítások inkább a szél alakot használják az angol Szellem szó helyett.
Egy későbbi versben (26) Elohim (vagyis a ho theos) az Isten, beszél valakihez: Alkossunk embert a mi képmásunkra. Vajon Isten saját magával beszél, mintha több lenne? A héberek nem így értették ezt. Ők azt hitték, hogy azok, akikhez szólt angyalok voltak (Jób 38:4-7). Nem lehet tudni, a 26 versből olvasva, kit foglal magába ez az alkossunk (lehet csak a Fiút, lehet az angyalokat is - fordító megjegyzése). Csak pár ezer év lefolyása után tudtak a háromság hívők egy Háromságot alkotni az 1. versbeli Istenből, a 2. versbeli Szellemből és a 26 versbeli Fiúból (vagy a Szellemből és a Fiúból). Valóban, ezek közül csupán egy marad Isten és van meghatározva az 1. és 26. versekben. Semmi ezekből a versekből nem bizonyítja azt, hogy a szellem egy (külömböző -f.m.) személy lenne, vagy (csak f.m) a Fiúra van utalás a 26 versben. Ezek kései gondolatok, amelyek rá lettek erőltetve a Teremtés szövegére.
Milyen következtetést lehet levonni csupán a Teremtés (1Mózes) első fejezetéből? Van a Teremtő, az Isten (ho theos az 1 és 26 versek). Van a szél, vagyis az Isten lehellete, amely a vizek felett mozog, és még léteznek más képviselők (legalább egy, a Fiú f.m) a 26. versbeli alkossunk, és a mi szavakban mondottak által. Igazságos lenne az a következtetés, hogy Isten nem beszél (egyszerre f.m) arról a titokzatos háromról az Ő természetéből? Ha úgy ált volna a dolog (és beszélne f.m.), a héberek azonnal észrevették volna ezt.
Hogyan ihlette volna Isten a verseket, hogyha Ő tudomásunkra akarta volna hozni az ő természetének a többességét, három személyként? Nem lett volna nehéz, hiszen a szavak készséggel álltak a rendelkezésére, a végtelenségig, hogy mondja: Kezdetben az Isten Három Természete alkotta ... és a Harmadik személy lebegett a vizek felett . És az Isten természetének többessége mondotta saját Magához: Alkossunk.... Ez a dolog nem lett volna nehéz.
Ha pedig másfelől az igazság az, hogy Ő, az Isten
Egy, akkor az 1 Mózes 1:1 azt jelentené, hogy egy Isten volt az Isten, és az
isteni lehellet vagy az Isten isteni szele lebegett a vizek felett. Azután, a
26. versben az Isten (ho theos) beszélt egy ismeretlen számú személy előtt,
akik részt vettek az ember teremtésében, akit Isten teremtett. Nem lényeges
tudni milyen sokan voltak beavatva a teremtsünk, és a mi szavak alatt, egyetlen
Isten létezik, az Isten, aki parancsot ad bizonyos meg nem nevezetteknek.
Isten neve Egy-e vagy Három-e?
Az 1Mózes 2:4-ben jelenik meg először az Isten Neve. Mit jelent ez a Név? Visszaadja vajon azt a gondolatot, hogy van egy hármas többes vagy csakis Egy? Ebben van néhány nézeteltérés. Mégis, amikor a III.-dik századi zsidók lefordították a héber YHWH szavat a görögre. Ők a ho On jelentést tulajdonították neki, amely, néhány tudós szerint: Az Aki Létezik. Vajon ennek a Névnek az értelme a többes vagy az Egy értelmét közli? Igaz azt mondani, hogy a ho On csupán az Egy gondolatát közli?
Ha az Isten azt akarta volna kifejezni, hogy
természetében egy többes három van, nem lett volna nehéz ezt kijelentenie, egy
olyan alakban, mint ho trias, a Három. Vagy, ho theos trias: Három Isten vagy
Hármas-Isten.
Az Isten Egy vagy Három az Ó Testamentumban?
A héberek sohasem értettek egy semmilyen hármast az Istenben, úgy ahogy a görög filozófusok és az egyiptomi papság tették. A hármasegységű isten gondolata, vagy három isten egyben, megvolt már az ókori világ vallásos kultúráiban. Nem lett volna nehéz ugyanezt a gondolatot közölni, ha az Isten ezt akarta volna. Miért közölné az Egy gondolatát, amikor lényegében, valóban három, figyelembe véve mindazokat a vallásokat, amelyek Izraelt körbevették és amelyeknek már volt háromságuk?
Igaz azt állítanunk, hogy semmi az Ó Testamentumból nem közli a Háromság gondolatát, máskülönben a héberek lettek volna az elsők, akik megértették volna a feljegyzést. Csakis visszatekintve a háromságos szitákon, a tanult keresztyének megrögzöttek a háromegységben, kezdik emlegetni a háromságos képeket az 1 Mózes 1. és 18. fejezeteiben, vagy az Ézsaiás 6:3-ban.
A háromságos elferdítése az 5Mózes 6:4-nek, ahol a
Shema kijelenti, hogy az ÚR az Egy, ecseteli ezt az erőltetett értelmezést,
keresve hármat, amikor csak Egy létezik. Amiért a héber echadh jelentheti azt
is, hogy egy vagy az első a többiek közül, azt következtetik, hogy ez a vers
lett a legtisztább kijelentője a Háromságnak az egész Bibliából! Éppenséggel ha
elfogadnánk ezt a furcsa háromságos kijelentést, hogy az a héber szó amely az egy
közlése, egy bizonyos esetben közli az egy a több közült, csakis a háromságos
szitákon keresztül visszatekintve jelenthet hármat, mintsem egy ismeretlen
számot.
Az Isten Egy vagy Három az új Testamentumban?
Amikor az új Testamentumhoz érünk, feltehetjük ugyanazt a kérdést: Hogyan tenne Isten, annak érdekében, hogy leleplezze, hogy Ő Három és nem egy egyetlen személy? Nem nehéz írni: A mi istenünk három. Semmi hasonló nem jelenik meg sehol.
A Názáreti Jézusnak sok alkalma volt a 3-mas számot használni Istenre. Figyeljük meg a János 8:16-18-at: De ha ítélek is én, az én ítéletem igaz, mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Édesapám, a ki küldött engem. A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz. Én vagyok, aki bizonyságot teszek magamról, és bizonyságot tesz rólam az Édesapám, a ki küldött engem. (5Mózes 19:15). Tagadhatja valaki a jó lehetőséget itten, az 5 Mózes 19:15-beli háromnak a használatára, annak leleplezésére, hogy az Isten természetének a háromságát bizonyítsa? Jézusnak nem lett volna nehéz mondania: A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy három ember bizonyságtétele igaz. Én vagyok egyik, aki bizonyságot teszek magamról, és bizonyságot tesz rólam az Édesapám, valamint bizonyságot tesz rólam a Szent Szellem is. Jézus használhatta volna, azokat a betoldott mondatokat az 1János 5:7-ből, ha háromságos lett volna.
Pál nem tudatlan a hármas számmal kapcsolatban, hiszen ő használja a 2Korintus 12:2-ben (tritou), 14-ben (triton), 13:1-ben (triton, trion), az utolsót az 5Mózes 19:5 szövegösszefüggésében és a személyek
többesszámában. Pál idézi, szintén, az 5Mózes 19:15-öt, de ő hozzáteszi, hogy három, mutatván, hogy Jézus is tehetett volna hasonlóképpen.
Valóban, furcsának tűnik, hogy ha Jézus része lenne egy háromságnak, Ő valóban tudná ezt biztosan, és elszalasztaná ezt a lehetőséget a János 8:17,18-ban. Igazán, lehet azt állítani, hogy egy igazi háromsághívő nem foglalt volna csupán két személyt ebbe az esetbe, hanem idézett volna egy (olyanféle betoldott f.m.) 1János 5:7-et.
Jézusnak van egy másik lehetősége akkor, amikor idézi a Shem-át az 5Mózes 6:4-ből, a Márk 12:29 szerint: Jézus pedig felel néki: Minden parancsolat között az első: Halljad, Izráel! Jehova, a mi Istenünk, Jehova egyetlen egy (Fordítás az eredeti szöveg 5Mózes 6:4 szerint). Megértvén mit felelt Jézus, a júdeai írástudó ezt mondotta: Jól van, Mester, helyesen mondtad: ő az Egyetlen (Isten), rajta kívül nincsen más. (Békés - Dalos fordítása). Akinek Jézus azt mondja, hogy nincs messze Isten királyságától (Márk 12:29-34 RSV). Jézus könnyedén tehette volna, hogy közölje a háromság magyarázatát a héber echadh vagy a görög heis szavakból, mintha három személy-(ben f.m) lenne. Ezzel ellentétben, a Názáreti megdicséri az írástudót ennek következtetéséért: Isten az Egyetlen (Isten), és rajta kívül nincsen más. Ezt lehetett volna mondani, ha Isten Három lett volna?
Annak a lehetősége, hogy kifejezze azt, hogy három van egy egyenletben, megjelenik ismét a Máté 11:27-ben: Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Édesapa, és az Édesapát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú, ki akarja jelenteni (Békés - Dalos fordítás). Miért hagyná ki a Fiú a Harmadik Személyt a Szent Háromságból? Valóban, ha a Háromság igaz, a Szellem (Harmadik Személy f.m.) ismerné az Édesapát és a Fiút. Könnyű lett volna mondani: Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Édesapa, és az Édesapát sem ismeri senki, csak a Fiú, és a Szellem (Harmadik Személy) ismeri a Fiút és az Édesapát, mert Ő (a Harmadik Személy) ismerős nekik.
Hasonló képen, Pál tisztán mondja, hogy az Isten Egy. De asemenea, figyelmen kívül hagyván minden alkalmat arra, hogy magyarázza a Háromság Titkát. Két alkalommal mások szöveg kontextusában, amikor alkothatott egy háromegyes többest! Pál kihangsúlyozza Isten Egy. Először a Galata 3:20-ban: A közvetítő azonban nem csak egynek a közvetítője, az Isten pedig egy (Békés - Dalos fordítása) [ho de theos heis estin]. Pál újból ezt teszi az 1Timótheus 2:5-ben: Mert egy az Isten [heis gar theos]; egy a közbenjáró is Isten és emberek között: az ember Krisztus Jézus. Úgy ahogy létezik csupán egy közbenjáró, és nem egy többes (számú) közbenjáró, szintén így létezik egy egyetlen Isten.
Éppenséggel az istenek pluralitása kontextusában, Pál egy egyetlen Istenről beszél: nincs más Isten csak egy, nekünk azonban egy az Istenünk: az Édesapa, akitől minden származik, és akitől mi is származunk és egy Úr Jézus Krisztus, aki által van minden dolog, és aki által mi is létezünk (1Korintus 8:4,6 VSR). Valami a szemünkbe szökik a lapon: a Szent Szellem (mint Harmadik Személy f.m.) hiányzik. Ezzel a jó lehetőséggel és ezzel a nagyszerű szókészlettel, Pál elveszíti a lehetőséget annak kijelentésére: Nekünk, az Isten három: az Édesapa, a Fia és a Szent Szellem. Egy egyszerű mondat. Miért az Isten önmaga veszítene el egy ilyen lehetőséget és nem ihleti arra Pált, hogy jelentsen ki egy háromságos istenséget?
Végezetül, egyesek mindjárt el fognak akarni szökni az Efézus 4:4-6-hez és ez ki lesz jelentve, mint háromságegység egyenletnek. Olvassátok el tisztán, ahogy illik: Egy a test és egy a Lélek, mint ahogy a hivatásotok is egy reményre szól. Egy az Úr és egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Édesapja, aki minden fölött áll, mindent átjár, és mindenben benne van (B-D ford.). Csak „egy” van kijelentve ezekben a versekben Istennek. Távol van attól, hogy egy háromságegység egyenlet legyen, magában foglalva hát „egyet". Csak az „Egyetlen Isten” van minden fölött - amely belefoglalja a keresztyén „testet”, az „egyetlen Lelket” és az „egyetlen Urat”.
Ha Pál háromsághívő lett volna, és ha egy háromság Isten ihlette volna, még megírta volna az Efézus 4:4-6-ot eképpen? Hiszen ő mellőzi a szellemet és Jézust az ő kijelentéséből egy „egyetlen Istenről” és befoglalja csupán az Édesapát, aki mindenek felett áll, beleértve a szellemet és Jézust.
Összefoglalás:
A fentiek úgy vannak bemutatva, mint a Biblia igazságának a kijelentése, mely szerint Isten Egy és nem három. Be van mutatva, mert, hogy ha Isten Három, akkor mintha a Biblia más irányba menne. Feltételezik, hogy Isten képes arra, hogy közölje azt az egyszerű igazságot, hogy Ő egy Három és ha ez az Ő szándéka, Ő nem éri el célját sok kijelentésben, amely azt hangsúlyozza, hogy Isten Egy. Azt kérdezzék, akkor miért az a szám, hogy Három?
Comentarii
Trimiteți un comentariu